Kilépés a tartalomba

Garáb

Nem hivatalos honlapja

Római Katolikus templom, Műemlék jellegű

A községben 1171-ben premontrei apátságot alapítottak. Ez 1436-ban elnéptelenedett, de néhány fala még 1797-ben is állt. Helye ma nem ismert. Az apátság birtokait a jezsuiták kapták meg, akik felépítették a mai kis templom elődjét. Ezt 1788-ban felújították, majd a Historia Domus szerint 1804-ben újjáépítették. 1920-ban leégett, akkor tornyát is fel kellett újítani. A templom egyhajós, megközelítően keletelt, előreugró homlokzati toronnyal épült. Tornyát fő-, öv- és órapárkány tagolja, barokk sisak fedi, ferde falsíkok találhatók a hajószentély csatlakozásánál. A szentély egyenes záródású, erőteljes saroklekerekítéssel. Ablakai füles, záróköves, szegmentíves kőkerettel vannak ellátva, ajtajai is szegmentívesek. A templom síkmennyezetű, padlója négyzetes téglákkal van burkolva. Falait hossz- és keresztirányban vonóvasak merevítik, a szentélyt kívülről is vaspántok veszik körül. A toronycsarnokban Szt. Alajos rokokó keretes képe függ, részben szétbontott neogót oltára helyett igen modern felfogású oltár készült.

Még senki sem szólt hozzá!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.