Nagyapáink titkai
A szecskavágók nem véletlenül díszítették az utcát, a ház bejárata is valami különlegességre hívja fel a figyelmet. Olyan tárgyak, amiket a mai fiatalok már nem ismerhetnek, mert túlhaladt rajtuk az idő.

Kulcstartó.

A bejárati kiállítás nézegetése közben megérkezik az amatőr gyűjtő Jászberényi Pál, aki büszke minden kincsére és boldog, ha valakit el tud kápráztatni ezzel a sok “lim-lommal”. Engem teljesen elvarázsolt. Úgy éreztem magamat, mint amikor kisfiúként beszabadultam nagyapám buherdájába. Sok olyan tárgy van, amiről már csak ők tudnának mesélni.

Egy telefonszerelő gyűjtőszenvedélyét természetesen telefonok gyűjtésében éli ki először.
Tantuszos, “bélás”, forintos, kártyás…


határőr…

falusi…

kurblis, kurbli nélküli, tekerős,nyomógombos…

bakelit, műanyag, fekete, fehér, “piros telefon”./ Igazából a piros telefon fekete volt
/

A csipkevasaló nem játék.



ICE FREEZER IDEAL abból a korból, amikor még nem volt hűtőszekrény. A vödörbe került a jég, a tartályba a krém.


A kisdobosokra és az úttörőkre önkéntes rendőr vigyázott az utcán.

A pajtások a Pajtással fényképezték egymást.

3d-s !

Nem eredeti Eredeti Bambi! Az eredeti Fortepan! Lampart!

Csendőrbilincs

Bányászlámpák innen-onnan


Szól a rádió…


Berlintől Budapestig Badacsonyon át.

Ленин жил, Ленин жив, Ленин будет жить.

CCCP

Csak a leltárjegy maradt /meg néhány jó elvtárs/

Szégyenfal?


Hol vannak már a bányászok?

MÁV


Mi lehet ez? / Én tudom
/

Vitézek és lovagok II.
Míg a vitézek csatáztak, addig a lovagok pihentek.


Boszorkány? Vagy csak szomjas?







DUURRR!









Udvarhölgykoszorú

Királylány












Nekem sose sikerül ilyen kerek egyforma tócsni
Igaz ezek a hölgyek gyakoroltak eleget, itt 30 kg krumplinál jártak.

Jótékonysági aukció
A Nógrádi Történeti Múzeumban 16 kortárs nógrádi művész 41 alkotása került “kalapács alá” egy jótékonysági aukció keretében, amit egyik művésztársuk megsegítésére szerveztek, aki egy tűzesetben mindenét elvesztette. A kevés érdeklődő ellenére a képek harmada új gazdára lelt. Az árverésből megmaradt műtárgyakat a Múzeum honlapján lehet megtekinteni és augusztus 31-ig meg lehet vásárolni.

Az árverést dr. Ferkó Attila és Tarnócziné Máté Melinda vezette.









Bobály Attila: Zenei attitűdje még Dr. Ferkó Attila zeneszerzőt is elgondolkoztatta









Vitézek és lovagok I.
Ízelítő a XIII. Füleki történelmi várjátékból

Mekkora ágyú!

Ekkora


A Magyar Királyi Kardforgatók Rendje. Július 16-án ismét Nógrádban járnak, Drégelyváránál mutatják be tudásukat.









Kézzel kapta el a nyílvesszőt!



Kelevéz



Harc a fekete lovaggal.





Folyt. köv.
Sólymok, sasok…
Hétvégén volt a XII. Füleki várfesztivál, aminek második napján a történelmi várjátékok egyik látványossága volt a solymász bemutató. Aki lemaradt róla, az július 1-3 között Kékkő várában /Modrý Kameň/ -Balassagyarmattól 20 km- az ottani várjátékok keretében közelről megnézheti ezeket a madarakat.
A kisebbek sólymok, a nagyobbak sasok, a kopasznyakú az keselyű, a füles az bagoly, a fekete az holló. Talán?























Szecskavágó
“Szabadtéri múzeum” egy szécsényi utcában. Később majd arról is, hogy hogyan kerültek ide ezek a régi gépek.

Hol voltak még a munkavédelmi szabályok, mikor ezek a szabadon forgó kések vágták a szecskát.



A HSCS-ben amikor még nem vörös traktort gyártottak.





Tűztorony
Ilyen képeket csak egy helyről lehet készíteni: a szécsényi ferde toronyból.




Sajnos a legfelső szintre már nem lehet felmenni, és az ablakok is zárva vannak. A szomszéd falvak templomainak tornya azért jól látszik.




Klikk!
A tűztorony harmadik emeletéig lehet feljutni…

…egy keskeny csigalépcsőn. 29 m magas a torony, melynek szintjein tűzoltó kiállítás látható.

Felfelé…

…lefelé. 50-60 cm széles a lépcső, könnyen bele lehet szorulni


Kilátás a városra


Klikk!


Szécsényi lófrálás
Lófrálás – nincs most jobb szó arra céltalan csatangolásra amit Szécsényben tettem az állomástól kezdve, körben a városban.

Itt már nem mondanak B-t

TILOS

A rakodó feleknek vagy vagy azok dolgozóinak
TILOS
a vasúti kocsik fékjeit felengedni az
alátfákat eltávolítani és a kocsikat mozgatni
e műveleteket csak az állomás felügyeleti
közeg engedélyével és jelenlétében
hajthatók végre!

Arra!


Kerítés


Pipacsot szinte bárhol találhat az ember, de csak ilyen kis foltokban

Bogár a tetőn

Vörösboros kóla

EgyedÜL

Itt is régen ültek

Megvalósult


Végre felújították az evangélikus templomot, már csak a volt TSZ irodát kellene és kerek egész lenne a tér.

3D-ben


Híd az Ipolyon
Pösténypusztánál már majdnem kész az első új Ipoly HÍD! Igazából nem is ez az igazi

Régen ennek az ideiglenes hídnak is tudtak volna örülni a környéken lakók. Hat évvel ezelőtt volt a híd alapkőletétele, mára már azért látszik, hogy lesz a hídból valami, igaz nem határidőre, mert most kellene átadni a forgalomnak. Augusztus 20-ra biztos befejezik a munkát.


Most “csomagolják” ki


Olyan lesz, mint a tervrajzon.


Kettesfogat
Véletlenül tudtam meg, hogy kettesfogathajtó versenyt rendeznek a karancsberényi mintalegelőn. A megyében több helyszíne is van a versenysorozatnak (bajnokságnak): Szécsény, Nógrádgárdony, Karancsberényt követően Cereden július 9-én, Pásztón augusztus 27-én és végül Kétbodonyban szeptember 17-én lehet látni a lovakat és hajtóikat.
Sajnos csak a maratonra volt időm, az akadályhajtás most kimaradt.

























Tanuló vezető






Igazi pónik, nem rózsaszín és nem kék

60 lovas

Ők is nyeregben vannak, csak ez nem nyerít.

( Hogy mit jelent a mintalegelő? Röviden összefoglalva gyepgazdálkodás. Akit bővebben érdekel az ITT olvashat róla.)


